Sátoraljaújhely

Pénzügy Ügyleírások

Ügyleírások

Adóhatósági igazolás kiállítása:

Az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (továbbiakban: Art.), valamint az adóigazgatási eljárás részletszabályairól szóló 465/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet szabályozása alapján az önkormányzati adóhatóság hatáskörében eljárva, a nyilvántartásában szereplő adatok alapján, a kiállítás napján fennálló állapotnak megfelelő, az adózó által kért és a jogszabályban előírt adattartalommal, az adózó kérelmére adóhatósági igazolást állít ki.

Az általános adóigazolás tartalmazza az adózónak az igazolás kiadásának napján vagy az igazolás kiadása iránti kérelemben megjelölt napon az adóhatóságnál fennálló adótartozását, a behajthatatlanság címén nyilvántartott, de el nem évült tartozást, a kiállítás napjáig előírt valamely adónemre vonatkozó adatbejelentési, bevallási és adófizetési kötelezettség elmulasztását, ide nem értve azt, ha az adóhatóság által lefolytatott ellenőrzés a mulasztást feltárta, és az adózó a végleges megállapítások alapján keletkezett fizetési kötelezettségét teljesítette, a végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozásokat.

nemleges adóigazolás igazolja, hogy az adózónak az igazolás kiállításának napján vagy az igazolás iránti kérelemben megjelölt napon az adóhatóságnál nyilvántartott tartozása, valamint végrehajtásra vagy visszatartásra átadott köztartozása nincs.

Bevallást benyújtó személye: Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy meghatalmazottja.

Benyújtás formája és módja: Az ügy kérelemre indul, a kérelem benyújtható az adóhatóság által rendszeresített űrlapon, elektronikus formában, ePapíron, valamint levélben, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton.

Felhívjuk figyelmét, hogy az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény rendelkezései alapján az adóhatóság írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (Eüsztv.) meghatározott elektronikus úton (a továbbiakban együtt: írásban) vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (a továbbiakban együtt: szóban) tart kapcsolatot az adózóval és az eljárásban résztvevőkkel. Az adóhatóság elektronikus úton tart kapcsolatot azzal az adózóval, aki (amely) az Eüsztv. alapján elektronikus ügyintézésre kötelezett.

Az önkormányzati ASP-rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP): 

https://ohp-20.asp.lgov.hu/

Ügyintézési határidő: Az adóhatósági igazolás kiállítására irányuló kérelmet a kérelem beérkezésétől számított 6 napon belül kell az adóhatóságnak teljesíteni.

Eljárás illetéke: Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény mellékletének XXI. Cím (A hatósági bizonyítvány kiállítása iránti eljárás illetéke) 4. pontjának rendelkezése alapján az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott adóhatósági igazolások illetékmentesek.

Az adóhatósági igazolás kézbesítése: Az adóhatóság az igazolást írásbeli kapcsolattartás esetén hivatalos iratként postai úton vagy az Eüsztv.-ben meghatározott elektronikus úton kézbesíti, a meghatalmazott képviselővel eljáró adózó esetében a képviselőnek kerül kézbesítésre hivatalos iratként vagy az Eüsztv.-ben meghatározott elektronikus úton. Elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett adózó részére, az adózó vagy képviselője adóhatósághoz bejelentett címére, valamint Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező külföldi személy magyarországi kézbesítési meghatalmazottja címére kerül feladásra.

Jogorvoslat típusa, benyújtási határideje, illetéke: Az adóhatósági igazolás hatósági

Túlfizetés rendezése :

Ha az adózó fizetési kötelezettségénél nagyobb összegű adót fizetett be, illetve visszamenőlegesen adójóváírásra, törlésre került sor, vagy adózó téves befizetést teljesített, túlfizetése keletkezik az adott adófolyószámlán. A túlfizetés összegét az adóhatóság kérelemre az adózó, a tartozás megfizetésére kötelezett személy által megjelölt adónemre, fizetési kötelezettségre számolja el. Ha az adózónak adótartozása nincs, és bevallási kötelezettségeinek eleget tett, rendelkezhet a fennmaradó összeg visszatérítéséről.

Az adóhatóság a fennmaradó összeget csak akkor térítheti vissza, ha a befizetőnek nincs általa nyilvántartott, adók módjára behajtandó köztartozása.

Az eljárás kérelemre indul, az adó-visszaigényléstátvezetést az önkormányzati adóhatóságnál erre a célra rendszeresített nyomtatványokon teheti meg az adózó.

Az adózó a túlfizetés igénylésekor az önkormányzati adóhatóságnál az erre a célra rendszeresített nyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a nyilatkozat időpontjában más adóhatóságnál (NAV, más önkormányzati adóhatóság) van-e esedékessé vált tartozása, és az milyen összegű. Köztartozás fennállása esetén az adózó részére nem teljesíthető a kiutalás. Az adózó nyilatkozatában feltüntetett tartozásra gyakorolt visszatartás esetében az adóhatóság a végzés mellőzésével, írásban értesíti az adózót a visszatartás tényéről.

Az önkormányzati adóhatóság az általa felülvizsgált, az adózót megillető költségvetési támogatást (adó-visszaigénylést, adó-visszatérítést), az általa nyilvántartott adótartozás, adók módjára behajtandó köztartozás, az adózó nyilatkozatában vagy más adóhatóság megkeresésében közölt – más adóhatóságot megillető – tartozás összegéig visszatarthatja, és ezzel ennek erejéig a tartozás megfizetettnek minősül. A visszatartásról az adózót az adóhatóság végzéssel értesíti.

A túlfizetés kiutalását a magánszemély adózó kérheti bankszámlájára vagy lakcímére.

A gazdálkodó szervezetek pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek, csak a bejelentett pénzforgalmi számlájukra teljesíthető a kiutalás.

Rendelkezés hiányában az adóhatóság a túlfizetést a később esedékes adó kiegyenlítésére számolja el.

A túlfizetés visszaigényléséhez való jog elévülését követően az adóhatóság a túlfizetés összegét az általa nyilvántartott, az adózót, a tartozás megfizetésére kötelezett személyt terhelő más tartozásra számolja el, vagy tartozás hiányában azt hivatalból törli.

Benyújtó személye: Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy meghatalmazottja. Meghatalmazott eljárásához (amennyiben az adóhatóságnál korábban nem bejelentett állandó meghatalmazott) a meghatalmazás csatolása is szükséges.

 Benyújtás formája és módja: Az ügy kérelemre indul, a kérelem benyújtható az adóhatóság által rendszeresített űrlapon, elektronikus formában, ePapíron, valamint levélben, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton.

Az Önkormányzati Hivatali Portál (OHP) az önkormányzati ASP-rendszerben az elektronikus önkormányzati ügyintézés helyszíne: https://ohp-20.asp.lgov.hu/

Felhívjuk figyelmét, hogy az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény rendelkezései alapján az adóhatóság írásban, az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (Eüsztv.) meghatározott elektronikus úton (a továbbiakban együtt: írásban) vagy személyesen, írásbelinek nem minősülő elektronikus úton (a továbbiakban együtt: szóban) tart kapcsolatot az adózóval és az eljárásban résztvevőkkel. Az adóhatóság elektronikus úton tart kapcsolatot azzal az adózóval, aki (amely) az Eüsztv. alapján elektronikus ügyintézésre kötelezett.

Ügyintézési határidő: Általános ügyintézési határidő 30 nap.

Eljárás illetéke: A túlfizetéssel kapcsolatos eljárás az ügyfél/adózó számára díj, illeték és költségmentes.

A túlfizetés kiutalásával kapcsolatos döntés kézbesítése:

A túlfizetés kiutalásáról határozat, végzés nem készül. Az adózó – a törvényi előírásoknak megfelelően – folyószámla egyenleg keretében értesül az aktuális egyenlegéről.

A visszatartásról az adózót az adóhatóság végzéssel értesíti.

Az adózó nyilatkozatában feltüntetett tartozásra gyakorolt visszatartás esetében az adóhatóság a végzés mellőzésével, írásban értesíti az adózót a visszatartás tényéről.

Részletfizetési kérelem:

Automatikus részletfizetési kérelem (természetes személyek részére)

Az E-önkormányzat portálon keresztül

A fizetési könnyítésről, valamint ezek törvényi feltételeiről az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) rendelkezik.

Az Art. 199. § (1) bekezdése alapján a természetes személy adózó – ideértve a vállalkozási tevékenységet folytató és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett természetes személyt is – kérelmére az adóhatóság az általa nyilvántartott, legfeljebb egymillió forint összegű adótartozásra – kivéve a 198. § (3) bekezdésében meghatározott kötelezettségeket – évente egy alkalommal legfeljebb tizenkettő havi pótlékmentes részletfizetést engedélyez a 198. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételek vizsgálata nélkül.

Adótartozás: az esedékességkor meg nem fizetett adó és a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy aki a fenti feltételeknek megfelel annak elegendő benyújtani egy automatikus részletfizetési kérelmet és az önkormányzati adóhatóság naptári évente egy alkalommal, legfeljebb 12 hónapos futamidőre, pótlékmentes részletfizetést engedélyezhet az adózó jövedelmi és vagyoni viszonyainak vizsgálata nélkül.

Felhívjuk figyelmét, hogy az Art. 199. § (3) bekezdése szerint, ha az adózó az engedélyezett automatikus részletfizetés során az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a kedvezményre való jogosultságát elveszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ebben az esetben az adóhatóság a tartozás fennmaradó részére az eredeti esedékesség napjától késedelmi pótlékot számít fel.

Benyújtó személye

A kérelem előterjesztésére jogosult az adózó, illetve az Art. 59. § (1) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezett személy. Azon adózók, akik nem személyesen járnak el, illetve személyesen el sem járhatnak (például a kiskorúak), az Air. 17. § (1)-(2) bekezdése szerinti képviselő útján képviseltethetik magukat. Meghatalmazott eljárása során eredeti meghatalmazás csatolása szükséges.

Benyújtás formája és módja

Az ügy kérelemre indul.

A kérelem benyújtható az adóhatóság által rendszeresített űrlapon, elektronikus formában, e-Papíron, valamint levélben postai úton, illetve személyesen ügyfélfogadási időben.

Felhívjuk figyelmét, hogy az adóhatóság elektronikus úton tart kapcsolatot azzal az adózóval, aki/amely az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény alapján elektronikus ügyintézésre kötelezett. A gazdálkodó szervezetek (ideértve az egyéni vállalkozókat is) kötelesek adóügyeiket elektronikusan intézni.

Méltányossági kérelem:

Az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.) meghatározott feltételek mellett kifejezett méltányossági jogkört biztosít az adóhatóság számára, mely egyedi esetekben enyhítési lehetőséget ad a fizetési kötelezettségek teljesítése tekintetében.

Az adóhatóság méltányossági jogkörében csak akkor járhat el, ha ezt törvény lehetővé teszi, de egyben köteles is méltányosságot gyakorolni, amennyiben az adózó bizonyítja, hogy körülményei a méltányosság feltételeinek megfelelnek. Az adótartozás mérsékléséről és a fizetési könnyítésről valamint ezek törvényi feltételeiről az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) rendelkezik.

Az Art. méltányossági lehetőséget biztosít azon adózók részére, akik (amelyek) a jogszabályokban meghatározott fizetési kötelezettségeiket valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból az esedékesség időpontjáig nem tudják teljesíteni.

Ezen eljárások alapja a végrehajtható okiraton alapuló fizetési kötelezettség halasztására, részletekben történő megfizetésére, mérséklésére (elengedésére), összefoglaló néven fizetési kedvezményre irányuló kérelem.

Fizetési kedvezmény engedélyezése kizárólag kérelemre történhet.

Az adatlapot teljes körűen kell kitölteni. Az adatlap nélkül, vagy a szükséges mellékletek nélkül benyújtott kérelmek, továbbá a hiányosan kitöltött adatlapok esetében hiánypótlási felhívás kibocsátására kerül sor.

A fizetési kedvezményi kérelem irányulhat:

  • Fizetési könnyítésre részletfizetés vagy fizetési halasztás (Nem engedélyezhető fizetési könnyítés a már befizetett, beszedett helyi adókra.). Gazdálkodó szervezetek adótartozás esetén csak fizetési könnyítési kérelmet terjeszthetnek elő.
  • Adómérséklésre Jogszabály alapján az adóhatóság a magánszemély adózót terhelő tartozást mérsékelheti vagy elengedheti a helyi adók, gépjárműadó, bírságok és ezek járuléka (késedelmi pótlék) vonatkozásában, ha annak megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti. A megélhetés súlyos veszélyeztetettségét az adózó és a vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyoni, jövedelmi és szociális helyzetének együttes figyelembe vételével vizsgálja az adóhatóság.

Fizetési könnyítés az adózó és az adó megfizetésére kötelezett személy kérelmére az adóhatóságnál nyilvántartott adóra engedélyezhető. A fizetési könnyítés abban az esetben engedélyezhető, ha a fizetési nehézség

  • a) a kérelmezőnek nem róható fel, vagy annak elkerülése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható, és
  • b) átmeneti jellegű, az adó későbbi megfizetése valószínűsíthető.
  • A kérelem elbírálása és a feltételek meghatározása során figyelembe kell venni a fizetési nehézség kialakulásának okait és körülményeit.

Gazdálkodó szervezet esetén mérséklésre kivételes méltányosságból kizárólag a pótlék- és bírságtartozás vonatkozásában van lehetőség. Adóhatóságunk abban az esetben mérsékli a fennálló tartozást, ha annak megfizetése a jogi személy vagy egyéb szervezet gazdálkodási tevékenységét ellehetetlenítené.

A kérelemhez az alábbi mellékleteket kell csatolni:

Magánszemély és egyéni vállalkozó estén

  • Adózó és vele közös háztartásban élők jövedelemigazolását; (egyéni vállalkozásból származó jövedelem igazolására a NAV által kiállított jövedelemigazolást);
  • A lakásfenntartással kapcsolatos kiadások igazolására a szolgáltatótól kapott, elmúlt havi számlákmásolatát;
  • Az egyéb kiadások igazolására bankszámlakivonatot, albérleti díj fizetését igazoló iratot, hitel-, kölcsönszerződést, a hitel, kölcsön fizetését igazoló fizetési bizonylatot, gyógyszer-számlát, tartós betegség esetén orvosi, ápolási költséget, stb. kell az adatlaphoz csatolni;
  • Minden más olyan igazolást, amelyet az Adózó a kérelmének elbírálásánál figyelembe kér venni.

Nem természetes személyek esetében az előző (kérelem benyújtása évét megelőző) évi mérleg és eredmény kimutatás, főkönyvi kivonat, aktuális időszak (kérelem benyújtása évét bemutató, három hónapnál nem régebbi) mérleg és eredmény kimutatás adatok, főkönyvi kivonat, kérelem beadását megelőző napi banki igazolás a rendelkezésre álló pénzösszegről, valamint utolsó havi bankszámla kivonat csatolása szükséges.

Adatbejelentés benyújtása

Benyújtó személye: Az adózó vagy az adózó törvényes képviselője vagy meghatalmazottja

Az adatbejelentés benyújtható az adóhatóság által rendszeresített űrlapon, elektronikus formában (https://ohp-20.asp.lgov.hu/), e-Papíron (https://epapir.gov.hu/), valamint levélben postai úton, illetve személyesen ügyfélfogadási időben.

Felhívjuk figyelmét, hogy az adóhatóság elektronikus úton tart kapcsolatot azzal az adózóval, aki/amely az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény alapján elektronikus ügyintézésre kötelezett. A gazdálkodó szervezetek (ideértve az egyéni vállalkozókat is) kötelesek adóügyeiket elektronikusan intézni .

Eljárás illetéke: A fizetési kedvezmény tárgyú beadványok (részletfizetés, fizetéshalasztás) és a méltányossági tárgyú beadványok 2021. január 1-jétől illetékmentesek.

Ügyintézési határidő: Általános ügyintézési határidő 30 nap

A határozat kézbesítése: Az adóhatóság a határozatot elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózónak az Eüsztv.-ben meghatározott elektronikus úton kézbesíti, illetve a meghatalmazott képviselővel eljáró adózó esetében a képviselőnek kerül kézbesítésre hivatalos iratként.

Elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett adózó részére, az adózó vagy képviselője adóhatósághoz bejelentett címére, valamint Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező külföldi személy magyarországi kézbesítési meghatalmazottja címére kerül feladásra.

Agen Roulette Online

Slot Bonus New Member

slot bonus

maxbet

RTP Slot Gacor

judi slot online bonus new member

Slot Bonus New Member

Slot Gacor Maxwin

slot terbaru

Slot RTP Tertinggi

RTP Slot Gacor

slot online

Slot Gacor Maxwin

Slot RTP Tertinggi

agen sbobet

slot deposit pulsa 10rb

Slot Deposit Pulsa

Rolet Online

Slot Gacor Maxwin

SBOBET88

Roulette Online

SBOBET88

slot gacor gampang menang

Slot Gacor Resmi

Slot Deposit Pulsa

Baccarat Online

RTP Live

RTP Live

Slot Bonus New Member

RTP

Slot Gacor Resmi

slot gacor hari ini

Rolet Online

Slot Deposit Pulsa

Slot Deposit Pulsa

SBOBET88

Slot Gacor Gampang Menang

RTP Slot Gacor

Slot Gacor Resmi

situs slot gacor

daftar joker123

sbobet88

daftar joker123

judi bola online

daftar joker123

judi bola

daftar slot online terpercaya

SBOBET

daftar joker123

login nova88

login ibcbet

daftar joker123

RTP Live

RTP Live

Slot Online Bonus New Member

RTP Live

Slot Gacor Maxwin

Live Casino

Slot Gacor Resmi

situs slot gacor

Slot Online Bonus New Member

Baccarat Online

Slot Online Bonus New Member

Slot Deposit Pulsa

Live Casino

Slot Gacor Hari Ini

Slot Gacor Resmi

situs slot gacor

Slot Online Bonus New Member

slot gacor gampang menang

slot gacor maxwin

RTP Slot Gacor

Slot Deposit Pulsa

demo slot

situs slot gacor

Slot Gacor Resmi

Slot Gacor Resmi

Daftar Casino Online

Slot Online Resmi

IDN Poker

slot gacor hari ini

Slot Gacor Resmi

Slot Online Bonus New Member

IDN Poker

Slot Gacor Gampang Menang

Live Casino

Slot Online Resmi

SBOBET88

Slot Gacor Resmi

situs slot gacor

Slot Online Bonus New Member

SBOBET88

SBOBET88

Slot Online Resmi

Live Casino

Poker

Slot Gacor Resmi

slot gacor hari ini

bocoran slot gacor hari ini

slot gacor gampang menang

slot

slot gacor

slot online

slot resmi

slot terbaru

slot gacor terbaru

slot gacor hari ini

link slot gacor

slot gacor 2023

game slot gacor

daftar slot gacor

slot paling gacor

slot gacor hari ini

Slot Online Bonus New Member

Poker

Poker

Poker

Slot Online Resmi

Live Casino

situs slot gacor

slot gacor hari ini

Slot Gacor Resmi

Slot Gacor Resmi

Slot Online Bonus New Member

Slot Gacor Gampang Menang

Slot Gacor Hari Ini

Slot Gacor Gampang Menang

SBOBET88

Slot Online Resmi

slot gacor hari ini

slot gacor hari ini

Slot Gacor Maxwin

Slot Gacor Maxwin

IDN Poker

IDN Poker

Poker

RTP Live

Slot Online Resmi

SBOBET88

slot gacor gampang menang

situs slot gacor

slot gacor gampang menang

slot gacor gampang menang

Poker

Slot Gacor Gampang Menang

RTP Live

Poker

SBOBET88

Slot Online Resmi

slot gacor hari ini

Slot Gacor Maxwin

Slot Gacor Maxwin

Slot Gacor Maxwin

Slot Online Bonus New Member

Slot Online Bonus New Member

Slot Gacor Maxwin

Poker

Slot Online Resmi

SBOBET88

situs slot gacor

slot gacor hari ini

Slot Gacor Maxwin

Slot Gacor Maxwin

Slot Online Bonus New Member

Poker

Live Casino

Poker

Slot Online Bonus New Member

Slot Online Resmi

slot gacor

slot gacor maxwin

slot gacor hari ini

slot gacor hari ini

Slot Gacor Gampang Menang

Slot Deposit Pulsa

Live Casino

Slot Gacor Maxwin

Slot Deposit Pulsa

Slot Online Bonus New Member

slot gacor hari ini

slot gacor

slot gacor hari ini

slot gacor hari ini

Slot Gacor Gampang Menang

Poker

RTP Live

Live Casino

slot gacor maxwin

slot gacor

situs slot gacor

situs slot gacor

SBOBET88

Poker

RTP Live

Slot Gacor Terpercaya

Slot Kamboja

slot gacor maxwin

slot gacor

slot gacor terpercaya

Situs slot gacor

Situs slot gacor

Slot Online Bonus New Member

Casino

Slot Gacor Hari Ini

Live Casino

Slot Deposit Pulsa

Slot Online Resmi

slot gacor maxwin

slot gacor

Slot Gacor Hari Ini

Slot Gacor Hari Ini

Slot Deposit Via Dana

Slot Deposit Pulsa

Slot Gacor Gampang Menang

SBOBET Resmi

Slot Online Resmi

SBOBET88

slot gacor maxwin

slot gacor

Slot Gacor Terpercaya

Slot Gacor Malam ini

Slot Gacor Gampang Menang

Slot Online Bonus New Member

Slot Gacor Gampang Menang

Slot Gacor Gampang Menang

Slot Deposit Pulsa

Slot Online Bonus New Member

slot gacor 2023

slot gacor

Slot Gacor Hari Ini

Slot Gacor Resmi

Slot Online Bonus New Member

Judi Bola Online

Slot Bonus New Member

Slot Online Resmi

Slot Deposit Pulsa

slot gacor maxwin

slot gacor

Slot Gacor Maxwin

Slot Gacor Maxwin

Slot Online Bonus New Member

Poker Online

RTP Live

RTP Live

Slot Online Resmi

Slot Online Bonus New Member

Bocoran Slot Gacor

Bocoran Slot Gacor

slot gacor maxwin

slot gacor

Megszakítás